Végtelen napok

Az őszt hozta magával és elvitte a nyarat
Ennyire egyedül sosem éreztem magam.
Annyira vártam, újrakezdem az életem
Nem ide tartozom, boldogan nem élhetek.

Az életem nem könnyű, fogollyá váltam
Rabja az időnek, szüntelen várakozásnak.
A végtelen napok karmai közt kínzón élek
Megállt az idő és itt ragadni annyira félek!

Hiányzol, egyedül ülök a belvárosi bárban
Kellemes zenével, koktélok társaságában.
Gondolkodom arról, mit mondtál nekem,
Legyek türelmes, hamarosan újra élhetek.

Te fogtad a kezem, mikor napokig sírtam,
Vígasztaló szavaiddal törölted könnyeim.
Mindig te teszed jobbá végtelen napjaim.
Vigyázol rám és életben tart szereteted.

Brno, 2024